A Tehén a Holdon nemzetközi sikere
A május 14-én a kragujevaci "Zlatna iskra" nemzetközi bábfesztiválon a legjobb produkció díját nyerte el az előadás. Júniusban a prágai nemzetközi bábszínházi fesztiválon a két főszereplő játékos, friss és fantáziadús animációját külön diplomával jutalmazta a nemzetközi zsűri. Toscanaban, Grosettoban két alkalommal is láthatta a közönség a rajzfilm alapján készített adaptációt.Vukotić Oscar-díjas horvát rajzfilmrendező azonos című kisfilmje ihlette meg a fiatal horvát rendezőt, Ivan Kristijan Majićot, hogy a Budapest Bábszínház és a zágrábi Bábszínház közös produkciójaként a Tehén a Holdon nyomán szöveg nélküli bábadaptációt készítsen a legkisebb korosztály számára.
A zágrábi bemutatón Dusan Vukotic özvegye is megjelent, és örömmel gratulált az alkotóknak. A horvát közönség lelkesen tapsolt a horvát nyelven játszó Karádi Borbálának és Petar Konkojnak, Wunder Judit főiskolás tervező bábjai is díszlete is elnyerte tetszésüket.
Két gyerek a főszereplője a történetnek: egy fiú és egy lány. A lány szorgalmas, igyekvő, különböző feltalálásokon töri a fejét. A fiú mihasznafajta, egyetlen szórakozása, hogy tönkretegye a lány játékát, munkáját. A kislány megharagszik, elhatározza, hogy megleckézteti játszótársát. Űrhajót épít, mintha a holdra utazna. A kisfiú bebújik az űrhajóba, a lány pedig rázárja az ajtót, hogy később szörnyként ijesztgethesse. Ám egy kíváncsi tehén keresztül húzza tervét…
Az előadást egy magyar színésznő és egy horvát színész játssza, bábos és metakommunikációs eszközök segítségével. A produkció két síkon játszódik: az egyik a bábok játéktere, a másik a két színész világa, egymáshoz és a maguk által előadott történethez való viszonyukat látjuk.
